Ötletek a mindennapokhoz

Kuckó

Rólam

2015. november 16. - D.Nessa

Az otthon ott van, ahol megteremtem magamnak.

Alyson Noel

A családommal sokszor költöztünk, és minden alkalommal megviselt otthagyni a megszokottat, a biztosat valami újért és bizonytalanért. 

Most már bátran nézek szembe az újjal, mert rájöttem a trükkjére az "otthon" érzésének. Az "otthon", mint fogalom nem feltétlenül kell, hogy egy épülethez kapcsolódjon. Sokkal inkább attól otthon egy otthon, hogy mi azzá tesszük...otthonossá tesszük. 

A trükkje az "otthon" érzésének, hogy olyan tárgyak, hangok, illatok vegyenek körül, amelyek között otthonosan érezzük magunkat. Ahol JÓL érezzük magunkat. És hol máshol éreznénk jobban magunkat, mint a jól megszokott bútoraink között, a jól ismert receptjeink elkészítése, és a kedvenc zenéink hallgatása közben. 

Egy, az ízlésünknek és az igényeinknek megfelelő otthonban vagyunk igazán otthon. Ezért több szempontot is figyelembe kell vennünk. Törekednünk kell a rendre, a praktikusságra, a saját ízlésünknek megfelelő szépségre.

Ezért is kezdtem bele egy ilyen blog írásába, ahol megoszthatom mindenkivel az ötleteimet, mert mindenki megérdemel egy helyet, egy KUCKÓT, ami az övé, amit úgy csinosít ahogy akar. Az otthon hangulatát idéző ételek receptjeinek elkészítése is ugyanazt az érzést nyújthatja, legyünk bárhol.

Összegyűjtöttem tehát az tippeket, a "kuckószösszeneteket", amelyek bárki otthonát olyanná tehetik, amilyennek mindig is megálmodták. Jó szórakozást és böngészést kívánok. :)

Kép forrása: lakbermagazin.hu

Magamról

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása